HELPING IN SIERRA LEONE
2024-ben a fő jótékonysági céljaink közé tartozik, hogy a sporton keresztül javítsuk a helyi fiatalok életét. Szeretnénk segíteni az ország egyetlen szörfiskolájának Bureh Beach-en és egy boksziskolának is, Rokel városában.
BUREH BEACH SZÖRFISKOLA: Ezt a csodálatos helyet árva gyerekek hozták létre, akiknek közös szenvedélyük az óceán és a szörfözés. Ma már felnőttként ők tanítanak helyi gyerekeket arra, hogy harmóniában éljenek az óceánnal. A helyieknek ingyenes szörf- és úszóleckéket kínálnak. Látogatásunk idején nem volt egyetlen épkézláb szörfdeszkájuk sem. Mindegyik törött, csorba vagy horpadt volt. Segíts nekünk minél több szörfdeszkát összegyűjteni akár pénzadományokon keresztül, akár szörfdeszkákkal.
A ROKEL GYEREK BOKSZAKADÉMA Rokel egyik szegény negyedében indult, hogy iskola után bokszolni tanítsa a gyerekeket. A boksziskolának van egy elkötelezett tanára, a sportot szenvedélyesen űző diákjai, viszont nagyon kevés a felszerelésük. Van egy homokzsák és néhány pár bokszkesztyű. A bokszringet krétával rajzolják a földre. Segíts nekünk berendezni a boksziskolát, ringet építeni, hozzatok kesztyűket és biztonsági felszereléseket a gyerekeknek.